Riquelme, a tökéletes tízes

Argentínában van egy nagyon népszerű, az egész országot lázban tartó "játék": Diego Armando Maradona visszavonulása óta körülbelül éves rendszerességgel kikiáltanak valakit az "új Maradonának". Az elmúlt években Javier Saviola, Pablo Amiar, Andrés d'Alessandro, Carlos Tévez, újabban pedig Lionel Messi, majd Sergio Agüero is viselte a megtisztelő jelzőt, de a tény attól még tény marad: a mágikus tízes mez a németországi világbajnokságon Juan Román Riquelmén feszült.

Riquelme San Fernandóban, egy Buenos Aireshez tartozó településen született 1978. június 24-én. Korán fény derült tehetségére, a Defensores de Bella Vista csapatában kezdett el futballozni Jorge Rodríguez keze alatt, aki már ennyi idősen is látta benne a lehetőséget. A Bella Vistából a La Carpeta nevű egyesülethez került, ahonnan az Argentinos Juniors korosztályos együttesébe vezetett az útja.

Akkor már igazi nagycsapatok érdeklődtek a rendkívüli képességekkel megáldott jobblábas középpályás iránt, a Boca Juniors és a River Plate is szerette volna leigazolni a fiatal Riquelmét. Mivel Romy világéletében a Boca rajongója volt, példaképének pedig Maradonát tekintette, nem volt kétséges, hogy a "genovaiakhoz" igazol, ugyanazt az utat járva be, mint az "isteni Diego".

Ezért az akkori vezetőedző, Carlos Bilardo kérésére Mauricio Macri, a klubelnök 1995-ben megvásárolta a játékost az Argentinostól, amely nem járt rosszul az üzlettel, tekintve, hogy mindössze 17 esztendős labdarúgóért kereken 800 000 dollárt fizettek. Az első osztályban való bemutatkozásra azonban még várni kellett egy keveset, Riquelme csak az 1996-os aperturában lépett először pályára a nagycsapatban, az Unión Santa Fé elleni, 2-0-ra megnyert mérkőzésen. Két héttel később pedig már első élvonalbeli találatát is megszerezte, a Huracán elleni fölényes győzelemből az irányító is góllal vette ki a részét.

Ilyen teljesítménnyel persze bent is ragadt az első csapatban, a szezon során összesen 22 alkalommal lépett pályára, első gólját pedig további három követte (érdekesség, hogy rövid ideig egy csapatban szerepelt példaképével, Maradonával is).

Teljesítményére az U20 válogatott akkori szövetségi kapitánya, bizonyos José Pekerman is felfigyelt, így Riquelme részt vehetett a Copa Punta del Este elnevezésű utánpótlástornán, majd a nemzeti csapat megnyerte a korosztályos Copa Américát is. Ez azt is jelentette, hogy a kontinenst képviselve az argentin csapattal Juan elutazhatott a Malajziában megrendezett világbajnokságra, ahonnan Pekerman tanítványai, játékmesterükkel az élen, győztesen tértek haza.

Közben a Boca Juniorsban is rendszeresen játszott, nem is rosszul, hiszen a még mindig tinédzser Romy játéka a nemzeti tizenegyet gardírozó Daniel Passarella tetszését is elnyerte, aki a Kolumbia elleni vb-selejtezőn pályára is küldte. A mondialra utazó keretbe persze még nem került be, de 1998 nyarán mégis megjárta Franciaországot.

Egészen pontosan a touloni utánpótlás-viadalra volt hivatalos, amelyen káprázatos játékkal a döntőbe vezette csapatát, ahol az argentinok a házigazdákat 2-0-ra legyőzve megszerezték az aranyérmet - Riquelmét pedig a torna legjobb játékosának választották. A nagyválogatottban ennek ellenére a továbbiakban sem vették számításba, a Passarella távozása után kinevezett Marcelo Bielsa inkább Pablo Aimart favorizálta, így második válogatottságára két évet kellett várnia, annak ellenére, hogy klubszinten továbbra is rendkívül eredményesen futballozott.

Az 1999-es, Paraguayban megrendezett Copa Américára aztán mégiscsak benevezte Bielsa, de a tornán nem jött ki a lépés az albicelestének. Riquelme az első mérkőzésen kívül, amikor a 90. percben cserélték le, végigjátszotta mind a négy összecsapást - azért csak négyet, mert miután az argentinok másodikként végeztek csoportjukban, a legjobb nyolc között Brazíliával kellett megmérkőzniük, és a későbbi győztes ellen vereséget szenvedtek (Romy azóta sem vett részt Copa Américán).

Ezután Bielsa nem számított a középpályásra, a 2002-es világbajnoki keretbe sem hívta meg, így Juan Román csak televízión szemlélhette, amint Juan Sebastián Verónék már a csoportkörben búcsúzni kényszerültek. A Boca Juniorsban azonban továbbra is sikert sikerre halmozott, az 1998-as apertura után az 1999-es clausurát is megnyerte a klubbal, utóbbi fél évben pedig a bajnokság legjobb játékosának is megválasztották, csakúgy, mint 2000 őszén, amikor a Boca úgyszintén a tabella élén zárta az aperturát.

A 2001-es Libertadores-kupa döntőjében a Cruz Azul ellen győzött a Bocával

Carlos Bianchival a kispadon szárnyaltak a sárga-kékek, így Riquelme csillaga is tovább emelkedett, 2000-ben és 2001-ben a Boca megnyerte a Libertadores-kupát, előbbi esztendőben pedig a Világkupát is elhódította, 2-1-re legyőzve a Bajnokok Ligája akkori címvédőjét, a Real Madridot - Romy pedig természetesen azt a mérkőzést is végigjátszotta. Az egyéni elismerések sem maradhattak el, 2001-ben a kiváló játékmestert az év legjobb játékosa címmel tüntették ki Argentínában, valamint az uruguayi El País hagyományos szavazásán is az élen végzett, azaz nem akadt nála jobb labdarúgó a kontinensen.

A kiválasztott az az FC Barcelona lett, amely akkor már másfél éve tárgyalt a Bocával a középpályás ügyében, és végül 7 millió fontot utalt át a Buenos Aires-iek bankszámlájára a focistáért cserébe. Romyt azonban rögtön megérkezése után hideg zuhany érte Spanyolországban: a katalánok akkori mestere, Louis van Gaal közölte vele, hogy a leigazolását a klub vezetősége kezdeményezte, és nem ő, így ne számítson állandó játéklehetőségre a csapatban.

Immáron Barcelona-mezben, két Rayo-védő szorításában

Mivel nem érezte edzője bizalmát, Riquelmének nem is ment igazán jól a játék a 2002-2003-as szezonban, de klasszisát mutatja, hogy így is segítségére tudott lenni a Barcának: a bajnokságban három, a Bajnokok Ligájában két gólt szerzett. A BL-ben a negyeddöntőben vérzett el a katalán sztárcsapat a Juventus FC ellenében - Riquelme az első mérkőzésen még kezdett, a 63. percben Gaizka Mendieta állt be a helyére, a visszavágón azonban már csak öt perc jutott neki, Marc Overmars cseréjeként.

Ezzel együtt két mérkőzés is akadt az idényben, ahol az ő gólja döntött, a Bajnokok Ligája csoportkörében Brüsszelben az FC Bruges ellen ért el győztes gólt, a Primera Divisiónban pedig a Camp Nouban a Villarreal CF ellen alakította ki az 1-0-s végeredményt - ez volt az első gólja a spanyol bajnokságban. A következő nyáron a klub és a játékos akarata találkozott, hiszen egyik fél sem szerette volna, ha Riquelme a következő idényt is a katalánoknál kezdi.

A Barca vezetősége meg is egyezett a Spanyolországban középcsapatnak számító Villarreal CF-fel, hogy a következő két szezont az argentin kölcsönben a Sárga Tengeralattjáró "fedélzetén" tölti. A gárda mestere, a chilei Manuel Pellegrini már akkor is nagy tisztelője volt a rendkívül technikás középpályásnak, és nem is habozott a karmesteri pálcát a kezébe adni.

Xavival (balra) már ellenfélként találkoztak a Barca-Villarreal meccsen

Romy igyekezett meghálálni a bizalmat, már 2003. szeptember 14-én, az RCD Espanyol elleni idegenbeli összecsapáson megszerezte első gólját új csapatában - mégpedig a 90. percben, tizenegyesből. A bajnokságban összesen hét gólig jutott, a Villarreal pedig a nyolcadik helyen zárta a Primera División küzdelmeit, miközben az UEFA-kupában egészen az elődöntőig menetelt az együttes.

Riquelme négy találattal vette ki a részét a sikerből, a nemzetközi szinten kicsapatnak számító alakulatot pedig csak a későbbi győztes Valencia CF tudta megállítani. A nyolcadik helyezésnek köszönhetően a következő szezonban "csak" az UEFA Intertotó-kupában indulhatott az együttes, amelyet azonban megnyert, felkerülve ezzel az UEFA-kupa főtáblájára.